Hamarosan elkészíti az MLSZ a csoportbeosztásokat

Már nem kell sokáig várni rá!


Az MLSZ Versenybizottsága hivatalosan is nyilvánosságra hozta az NBIII. 2018/2019-es szezonjának mezőnyét, egyelőre a csoportbeosztások nélkül. Sokat erre sem kell várnunk, ugyanis előzetesen július 11-et jelölték meg határidőként - jelezte a Kecskemét.
 
A 48-as mezőny kapcsán el kell mondani, hogy júniusban bizony a feltöltési szabályzatot is használnia kellett a Versenybizottságnak, hiszen több csapat sem indult, vagy indulhatott el a harmadosztályban. Az NBII-es kiesők közül a Sopron gyakorlatilag megszűnt, az MTK pedig úgy döntött, nem indít a jövőben tartalék csapatot, míg a feljutók közül a Méhkerék lépett vissza, akiknek osztályozót sem kellett játszania.
 
A felöltési sorrend szerint a legjobb nem feljutó Salgótarján, illetve a legjobb kieső Szabadkikötő köszönte szépen a felkérést, ám az éppen általunk búcsúztatott Hajdúböszörmény maradt a megye I-ben, ami a Hódmezősvásárhelynek adott visszautat az NBIII-ba.
 
A tavalyi mezőny többi csapata megkapta a zöld jelzést, így már csak az a kérdés, hogy a vérfrissítésnek köszönhetően mennyire mozgatja meg a csoportokat a feljutók és a kiesők területi elhelyezkedése. Erre még a héten választ kapunk, addig is nézzük a 48 résztvevőt a tavalyi csoportbeosztások szerint.
 

Keletről maradtak (11 csapat):
 
ESMTK, Putnok, Tiszaújváros, DVTK II., Jászberény, Nyírbátor, Füzesgyarmat, Gyöngyös, Cigánd, DEAC, Tállya
 
Középről maradtak (13):
 
PMFC, Iváncsa, Dunaújváros, SZEOL, Dabas, Szentlőrinc, Szekszárd, Honvéd II., Paks II., Kozármisleny, RKSK, Makó, Hódmezővásárhely
 
Nyugatról maradtak (12):
 
Ajka, Érd, PAFC II., III. Kerület, Andráshida, Pápa, BKV Előre, Csepel, Videoton II., Dunaharaszti, Pénzügyőr, Szabadkikötő
 
NBII-ből érkeznek (2):
 
Szolnok, Szeged-Grosics Akadémia
 
Feljutók (10):
 
Kecskeméti TE, Taksony, Sényő, Ménfőcsanak, Salgótarján, Sajóbábony, Komárom, Sárvár, Eger, Nagykanizsa

Videók