Szoboszlai helyére ferencvárosi játékos csatlakozott

A szakmai stáb Ferenczi mellett Botka Endrét is behívta


Szoboszlai Dominik kisebb sérülése miatt nem csatlakozik az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a Red Bull Salzburg középpályása a hét első felében a klubjánál marad további kezelésekre.
Marco Rossi szövetségi kapitány - Szoboszlai mellett - izomsérülés miatt Pátkai Mátéra és Tamás Krisztiánra sem számíthat a világbajnoki ezüstérmes Horvátország, valamint az Azerbajdzsán elleni csütörtöki és vasárnapi összecsapásokon. A francia Le Havre-t erősítő Bese Barnabás játéka is kérdéses: ő megérkezett ugyan Budapestre, de rögtön MR-vizsgálatra ment a repülőtérről, hogy kiderüljön, mennyire súlyos a sérülése. A diagnózis után ő is a csapattal marad, hogy kezeléseket kapjon a hét folyamán.

A szakmai stáb az újabb sérülések miatt Ferenczi Jánost és Botka Endrét hívta be a keretbe.

"Ideálisnak semmiképp sem nevezném a helyzetet. Ugyanakkor ha most elkezdenék keseregni, azzal nem javulna a helyzet. Az a dolgunk, hogy az egészséges kerettagokat készítsük fel a lehető legjobban az előttünk álló, cseppet sem könnyű feladatokra, ők pedig ezeket a lehető legjobban megoldják" - mondta Marco Rossi.

A magyar csapat csütörtökön 20.45 órakor lép pályára Splitben, vasárnap pedig 18 órától játszik az azeriekkel a Groupama Arénában. Utóbbi zártkapus mérkőzés lesz, de 14 éven aluliak ott lehetnek majd a lelátón.
Az E csoportban öt forduló után a horvátok állnak az élen tíz ponttal, őket követik a szlovákok és a magyarok kilenccel. A walesiek a negyedikek hat ponttal, de ők eggyel kevesebb mérkőzést játszottak, míg az utolsó helyezett azeriek öt találkozón mindössze egy pontot szereztek.
 

Borítókép Instagram.com/Botka Endre

Videók