Nagyon csalódottak a Ferencváros futballistái

Dibusz Dénes szerint a befejezéseknél voltak pontatlanok.


Csalódottak a Ferencváros futballistái, miután 3-0-s vereséget szenvedtek csütörtökön a vendég Ludogorectől az Európa-liga csoportkörének második fordulójában.

Dibusz Dénes szerint főként a befejezéseknél voltak pontatlanok a csütörtöki összecsapáson, amelyet alapvetően határozott meg, hogy a bolgár rivális 37 másodpercet követően megszerezte a vezetést.

"Nagyon csalódottak vagyunk, kicsit hasonló az érzés, mint a Dinamo Zagreb elleni hazai Bajnokok Ligája-selejtező után, hiszen akkor is szerettünk volna jó eredményt elérni, örömöt okozni a szurkolóinknak és akkor is egy csúnya vereség lett a vége" - nyilatkozta a válogatott kapus a Groupama Arénában.

A hálóőr szerint ugyan voltak lehetőségeik, de a végjátékba mindig valami kis hiba csúszott. Úgy vélte, több olyan szituáció volt, amikor centimétereken múlott egy-egy beadás vagy lövés, melyből gól születhetett volna.

"Főleg a második félidőben, kétgólos hátrányban lett volna fontos, hogy be tudjunk találni, mert akkor a szurkolóink is fellelkesültek volna, a csapat pedig új erőre kapott volna. Sajnos nem sikerült, megkaptuk a harmadik gólt, ami lezárta a kérdéseket" - fogalmazott Dibusz, aki hozzátette, a kiállítás ugyan új esélyt adott a csapatnak, de a Ludogorec rendkívül profin lassította a játékot és gyors ellentámadásaival veszélyeztetett.


Szerhij Rebrov vezetőedző csapata a vereséget követően egy pontjával harmadik helyen áll a négyesben, az október 24-i harmadik fordulóban pedig a pont nélkül sereghajtó CSZKA Moszkva vendége lesz.

 

Hármat kapott otthon a Ferencváros a Ludogorectől - Frissítve

Revansot vettek a bolgárok.



Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Videók