Neymar: Nyugalom! Jövök!

Üzent a brazil klasszis.


A tárgyalások még kezdeti szakaszban járnak, legalábbis így tűnik, de Neymar meg van győződve arról, hogy a következő szezont már ismét a Barcelonánál kezdi. Ezt mondta leendő csapattársainak is. 
 
Neymar senkit nem hagy közömbösen. Nincs is ott a Copa Américán, de mégis mindenki róla beszél. Először mert erőszakkal gyanúsították, majd amiatt, hogy vissza akar térni a Barcához. Brazília mindezt közelről követi, mert ő a nemzet legnagyobb sztárja.
 
Eközben Neymar igyekszik eltűnni a radarról. Nincs ott válogatottja meccsein, nem aktív a közösségi hálón, ezt csak csütörtökön szakította meg, amikor meglátogatta a brazil válogatottat, majd Sao Paulóban a kórházat, hogy megvizsgálják bokasérülését. 
 
Nagyon keveset tudni róla jelen pillanatban. Azonban a Barcelona játékosai, legalábbis néhányuk, azon kevesek között vannak, akiknek van hírük róla, mivel kapcsolatban állnak. Ahogyan az köztudott, a Barca öltözőjében is komolyan követik, hogyan halad a Barca és Neymar tárgyalása. A DIARIO SPORT megtudta, hogy Neymar legutóbbi üzenetében, amit volt társainak küldött az állt: "Nyugalom, jönni fogok." 
 
Neymar biztos benne, hogy a Barca és a PSG között haladni fognak a tárgyalások, a két klub rossz kapcsolata ellenére is. Ő már meg is mondta a francia klubnak, hogy vissza akar térni a Camp Nouba, ezt pedig a Barca is tudja.
 
A brazil még mindig kiváló kapcsolatot ápol Lionel Messivel és Luis Suárezzel, akikkel még mindig van közös WhatsApp csoportja. Jelenleg mindhárman Brazíliában tartózkodnak, de a sorozat jelen állásában még nem találkozhattak, hiszen még egy városban sem voltak válogatottjaik. 
 
Vasárnap például Brazília Sao Paulóban van, Messiék Porto Alegrében, Suárezék pedig Rio de Janeiroban. A kieséses szakaszra minden megváltozhat, és ismét találkozhat a három klasszis.
 
Fotó forrása: Buda Mendes/Getty Images

Videók