Kiváltotta a börtönbüntetését a portugál Európa-bajnok

A játékos november 21-én okozott egy kisebb, személyi sérüléssel nem járó közlekedési balesetet, és bár elhajtott a helyszínről, két óra múlva jelentkezett a rendőrségen.


Pénzbüntetéssel kiváltotta a börtönt Raphaël Guerreiro, a Borussia Dortmund portugál labdarúgója, aki közlekedési balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről. Az illetékes bíróság az Európa-bajnok védekező középpályást negyven napi elzárással büntette, amelyet 120 ezer euró befizetésével kiváltható volt. Ezt az összeget a fellebbezés hatására 90 ezer euróra (27,3 millió forint) csökkentette és a befizetését próbaidőre felfüggesztette a szerdai, másodfokú döntés. Guerreiro ugyanakkor bejelentette, hogy 90 ezer euróval támogatni fog kilenc nonprofit szervezetet.

 
A játékos november 21-én okozott egy kisebb, személyi sérüléssel nem járó közlekedési balesetet, és bár elhajtott a helyszínről, két óra múlva jelentkezett a rendőrségen. Ügyvédje szerint akkoriban még alig beszélt németül, ezért fejvesztve menekült.
 
„Elismerem, amit tettem, soha nem fogom elfelejteni. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie” – közölte tolmács segítségével a labdarúgó, aki mankóval jelent meg a bíróságon, hiszen a Konföderációs Kupán eltört a lába.
 

Ronaldo eltiltása: döntöttek a Real fellebbezéséről " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Elutasították a Real Madrid fellebbezését, így érvényben maradt a Cristiano Ronaldo öt mérkőzésre szóló eltiltása. Ronaldót a Barcelona ellen 3-1-re megnyert spanyol Szuperkupa első mérkőzésén állították ki, amire reagálva meglökte a játékvezetőt, ezért kapott súlyos büntetést.

Videók