A Real Madrid korábbi trénere Angliába vágyik

Európa, egy komoly projekt, egy nagy bajnokság.


Santiago Solari a "királyi gárda" volt vezetőedzője - akinek rövid időszaka a Real Madrid kispadján 2019 márciusában ért véget, amikor Zinédine Zidane visszatért a Bernabéuba - a BBC sportnak elmondta, hogy kész újra visszatérni a kispadra, a Premier League pedig egy vonzó hely számára.

„Szeretnék Európában dolgozni, egy komoly projekten, az egyik nagy bajnokságban” – mondta Solari a BBC Sportnak.


„Az előző idényben figyelemmel kísértem a Premier League-et, láttam hogy milyen hatalmas fejlődésen ment keresztül. Fantasztikus idényt futottak az angol csapatok. Rengeteg eltérő kultúra képviselteti magát, vannak spanyol, német, angol edzők, de a világ minden tájáról láthatsz szakembereket, akik közösen teszik lehetővé a fejlődést.”

„Én az olyan focit részesítem előnyben, ahol a csapat az első, ahol támadófutball, nagy tempó, agresszivitás látható annak érdekében, hogy magas védekezéssel, gyors váltásokkal lehessen operálni, és természetesen megvan ehhez a kellő tehetség is.”

A kérdésre, hogy keserédesre sikerült-e a madridból való távozása, Solari csak annyit mondott: „Ez magánügy. Ez futball. Megtiszteltetés volt a Real Madridot szolgálni.”

Fotó: TF-Images/Getty Images

 

Videók