A Real Madrid megegyezett a Chelsea-vel N’Golo Kanté-ról?!

Komoly üzletelések zajlanak a háttérben.


Spanyol sajtóértesülések szerint a Real Madrid és a Chelsea vezetősége szóbeli megállapodást kötött, a londoniak középpályásának, N'Golo Kánténak az esetleges átigazolása kapcsán.

A madridiak mestere, Zinédine Zidane nagyon szimpatizál Kanté játékával, akit szívesen madridba csábított volna már idén nyáron is, azonban a Chelsea elzárkózott ettől.

Most a felek abban egyeztek meg, hogy ha Kanté 2020 vagy 2021 nyarán mozdítható lesz a londoni kékektől, akkor elsőként a Realt értesítik erről. A megállapodás szerint a Chelsea azt is jelzi, ha egy másik csapat tesz ajánlatot a francia játékjogáért. 

A spanyolok ebben az esetben készek lennének megadni ugyanazt, vagy akár egy nagyobb összeget is a középpályásért. A Real idén is erősíteni akart a középpályán, ám ez végül nem igazán jött össze. A Chelsea-vel kötött megállapodás azonban segíthet, hogy semmiképp ne maradjanak le Kantéról.

Fotó: James Williamson - AMA/Getty Images

Videók