Neymar apja már egyezkedik a Barcával

Közel lehet a Hazatérés.


Neymar apja és egyben ügyvédje, találkozik a Barcelona képviselőjével, André Cury-vel a nap folyamán, hogy megbeszéljék a PSG játékosának visszatérést a Camp Nouba, az Esporte Interativo információi szerint.
 
Cury a Barca elnökének, Bartomeunak az egyik legnagyobb bizalmasa, és Neymar eladásában is részt vett. A képviselő kész a Barcelona főbb nézeteit ismertetni az idősebb Neymarral az átoigazolás kapcsán.
 
Neymar a szezon végére úgy döntött, elhagyja a PSG-t, annak ellenére is, hogy korábban 2022-og kötelezte el magát a francia klubhoz, és megmondta apjának, a Barca a legfőbb célpont, haza akar térni.
 
Múlt nyáron a PSG abszolút elutasította a játékos értékesítését, de ez a szezon megváltoztatta álláspontjuk, és készek elengedni – viszont szeretnék látni ugyanazt a 222 millió eurót, amit ők adtak a játékosnak, miután az kivásárolta magát barcelonai szerződéséből. 
 
Az Esporte Interativo tovább azt is tudni véli, hogy a PSG játékosokat is kész elfogadni cserében, ha még eddig meg sem nevezeték Dembélét vagy Coutinhot, mint lehetőség.
 
Fotó: Aurelien Meunier - PSG/PSG via Getty Images
 

Videók